Szeretettel hívjuk a Pure Programban résztvevő lányokat és édesanyjukat Anya-lánya Teaházunkra! Idei évünk témája a Mindennapi önkéntesség, mindennapi misszió.

Időpont: 2018. január 28. 16 óra

 Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ, 1123, Budapest, Jagelló út 1-3.

Dress code: elegáns

Az Anya-lánya Teaház képzési évünk kiemelkedő eseménye, melyet immár negyedszer rendezünk meg. Ifjúságnevelő programunk egyik alapelve, hogy a résztvevő lányok szüleit is bevonjuk a képzésbe olyan minőségi idő megteremtésével, mely során elmélyíthetik személyes kapcsolatukat. Az interaktív előadás, a közös beszélgetés, a fotósarok, egymás megajándékozása mind azt segíti, hogy egy különleges élménnyé váljon az együtt töltött idő, melyre – reményeink szerint – évek múltán is örömmel gondolnak vissza. Idei évünk témája a Mindennapi önkéntesség, mindennapi misszió, ennek fókuszában pedig a családban megvalósuló odaadó, tevékeny szeretet. A rendezvény a Családok Éve Programsorozat keretein belül valósul meg. 

Az alkalmon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékukat mielőbb legyenek kedvesek regisztrációval és a hozzájárulási támogatással megerősíteni, mert a férőhelyek korlátozottak és jelentkezési sorrendben tudunk helyet biztosítani.

Hozzájárulási támogatás: 5000 Ft/pár

  • Kedvezményezett neve: PureFashion Alapítvány
  • Bankszámlaszámunk: 11600006-00000000-73543701
  • Közlemény: Lány neve – Anya-lánya hozzájárulás
  • Példa: Tóth Luca – Anya-lánya hozzájárulás

A rendezvényre az alábbi linken lehet jelentkezni:

http://bit.do/Anya-lanyaTeahaz

*Az előre befizetett hozzájárulásokat a részvétel lemondása esetén nem tudjuk visszafizetni.

**Amennyiben a regisztrációt követően derül ki, hogy mégsem tudnak részt venni az alkalmon, kérjük, mielőbb jelezzék számunkra, hogy átadhassuk a helyet azoknak, akik várólistán vannak.