Rólunk mondták

A Pure önbizalmat adott, hogy kiálljak mások elé, hogy szembenézzek önmagammal és merjek változni és változtatni. Emellett rengeteg új ismerőst, barátot, akikkel lehet közösségben gondolkodni, beszélgetni. Egy új világlátással való megismerkedést. Ami eszembe jut róla: nőiesség, precizitás, vidámság, kitárulkozás, közösség.

Bene Ildikó

A Pure számomra leginkább egy nagyon jó közösséget adott, olyan barátokat, akik akár egy egész életen elkísérhetnek. Olyan témákról esett szó és beszélgethettünk róluk teljesen nyíltan, amik a legtöbb ember hétköznapjaiban nem jelennek meg, de nekünk mégis volt rá lehetőségünk, hogy teljes őszinteséggel, semmit sem takargatva szembenézzünk ezekkel és a valósággal. Ezen felül számomra bátorságot is adott a program, sokkal jobban elfogadom és értékelem magamat. Bátorságot adott az élethez, ahhoz hogy minden nap felkeljek, jól döntsek és jót tegyek. Bátorságot adott ahhoz is, hogy kiálljak mások elé és elmondjam a véleményem, a gondolataim, vagy csak amit szeretnék, bármilyen nyelven is legyen.

Rácz Katalin Zita

A Pure nagyon sokat adott abban, hogy megalapozzam a személyiségemnek a női részét. Segített, hogy mint nő is fejlődjek. Mindezt Krisztussal kézenfogva, Vele és általa éljem meg.

Martini Eszter

Egy olyan értékrend és világlátás alakult ki bennem, aminek segítségével fel tudom vállalni magam, el tudom fogadni a külsőm és a belsőm úgy, ahogy azt Isten alkotta: tudom, mik az erősségeim, gyengéim, ezeket tudom használni, fejleszteni. Miközben felfedeztem magam és a nőiességem, közelebb kerültem Istenhez is. A Pure megmutatta, hogy Isten egy gyönyörű világot alkotott, csodálatos tervei vannak a jövőmmel kapcsolatban, s arra hív, hogy ezeket a hatalmas és csodálatos dolgokat felfedezzem. Azt hiszem tehát, hogy számomra a Pure egy életre szóló kaland kezdete volt, egy alap, melyre életem végéig építkezhetek majd.

Gersei Csenge

Pure Alapítvány 1116, Budapest Fehérvári út 168-178 C. lh. Fsz. 35.  | kapcsolat@youarecalled.hu | Bankszámlaszám: 11600006-00000000-73543701 | 
Design: Dreative Design&Web