Szombaton (február 9-én) rendeztük másodéves budapesti és székesfehérvári csapataink Szerelem, párkapcsolat alkalmát a D18 Kávézóban. A rendezvény meghívott előadója dr. Janka Ferenc görögkatolikus parókus volt. Az alkalom délutánján három pár – Krúdy Tamás és Zsófia, Harmati Béla és Harmatiné Kunszabó Anna, illetve Folly Áron és Paszterkó Judit – mesélt kapcsolatukról, tapasztalataikról.

 

A szerelem, párkapcsolat kétéves programunk egyik leginkább várt alkalma. Ez az a téma, melynek kapcsán minden résztvevőnek vannak gondolatai, kérdései, így különös érdeklődés övezte mind a délelőtti előadást, mind a kerekasztal-beszélgetést. Délelőtt dr. Janka Ferenc görögkatolikus parókus tartott interaktív előadást a lányoknak arról, hogyan érdemes készülni egy párkapcsolatra, miket érdemes mérlegelni és mire fontos figyelni egy kapcsolatban. Erről a Pure blogon bővebben is írtunk.

Délután pedig kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, ahol három pár válaszolt a lányok kérdéseire. A beszélgetés meghívott vendégei Krúdy Tamás újságíró és felesége, Krúdy Zsófia, a párKatt.hu katolikus társkereső koordinátora; Harmati Béla és Harmatiné Kunszabó Anna, a 777 blog szerzői, a Fúzió közösség vezetői; illetve Folly Áron, a TestTeo szervezője, és jegyese, Paszterkó Judit, a Pure csapatvezetője voltak.
A több évtizedes kapcsolat képviselői Krúdy Tamás és Zsófi voltak. A középiskola óta tartó szerelmet  a fiatal házaspár, Harmati Béla és Anna képviselte, valamint jegyespárként, a házasságra készülvén volt jelen Folly Áron és Paszterkó Judit. A különböző korú, élethelyzetű párok hasonlósága Istenbe vetett erős hitükben és őszinteségükben nyilvánult meg. A tanúságtételek során az ismerkedés, megismerés szakaszától a házasság kríziseiig átívelően hallhattak a résztvevők a férfi-nő kapcsolatról.

Az egyik pár a bemutatkozás során bajtársakként jellemezte kapcsolatukat, amelyben a házasság korántsem cél, hanem eszköz, mely által kölcsönösen segítik egymást az élet küzdelmeiben.

A házasságra való tudatos készülés fontossága a családi minták révén került szóba, kiemelve egymás családjának, szokásainak ismeretét, ami elvezethet a társunk könnyebb megértésére. A beszélgetés során korántsem rózsaszín, nehézségektől mentes kép rajzolódott ki a házasságról, de a házas élet szépségei is megjelentek.

A közösen eltöltött másfél óra gazdagsága mély hálára, újabb és újabb, rövidebb-hosszabb továbbgondolásra ad lehetőséget. Mindenki találhatott számára éppen jelentőséggel bíró bátorítást a közel- és távolabbi jövőre nézve is!

A jóhangulatú alkalom végén a lányok oszthatták meg, mi volt számukra a legfontosabb gondolat a nap során. Visszajelzéseik alapján a kérdéseik jó része válaszra talált, így örömmel és hálával zártuk a napot.

További képek a facebook oldalunkon elérhetőek.