Októberben új kurzusokat indítunk Budapesten. Célunk, hogy az életvezetési programunkban résztvevő lányok az önismereti munka és a jövőképük tudatosítása által egy boldog felnőttkort alapozzanak meg.
A Pure Programban 14-15 évesek és 16-17 évesek számára indítunk féléves kurzusokat Budapesten, melyek témái többek között Önismeret, Kapcsolatok, Szépség, Önbecsülés, Anya-lánya alkalom, Konfliktuskezelés, Érzelmi intelligencia. A témákat interaktívan dolgozzuk fel, minden alkalom részét képezi a műhelymunka.
A programba jelentkezni a Pure menüpont, Jelentkezem pontján keresztül lehetséges. Jelentkezési határidő: szeptember 30.
A Pure Programban idén végzett lányok élményei:
“A program engem nagyon megerősített lelkileg. Sokkal több szeretettel és elfogadással tudok magam és mások felé is fordulni. Ebben segít az is, hogy a Pure során sokat fejlődött és erősödött az Istenkapcsolatom is, és megértettem, hogy Isten mindannyiunkat egyesével értékesnek és jónak lát, elfogad és szeret.” (Flóra, 17 éves)
“Sok mindent kaptam a Pure-tól. A két év alatt rengeteget változtam. És még sok változásra van szükségem. A Pure megadta azt a lehetőséget, hogy továbbfejlődjek és foglalkozzam magammal, az önismerettel és még sok fontos dologgal. Nagyon hálás vagyok, hiszen a Pure hatására sokkal jobban érzem magam a bőrömben.” (Gréti, 16 éves)
“Ami a legfontosabb számomra, hogy nagyon sok barátot kaptam a Pure-tól, de emellett sok-sok bátorságot, és tanácsot, amik segítettek abban, hogy a már kialakulóban lévő énképem tovább formálódjon.” (Kamilla, 17 éves)